Az ügyfelek legtöbbször ajánlás útján jutnak el egy-egy weblapkészítő céghez. Ettől jobb nincs is. Mert valószínű egy jóbaráttól, sikeres vállalkozótól hallottál a webes csapatról és ebben az esetben nehéz mellé nyúlni.

Azonban ha nincs ilyen ismerősöd, nem ajánlott senki egy jó céget akkor az interneten keresgélve hamar elveszhetsz. Ezért most segítek egy kicsit, hogyan választhatod ki a megfelelő weblapkészítőt a projektedhez vagy álmaid vállalkozásához.

Az első leggyakoribb hiba

Költséghatékonyságból ismerős fiával készíttetjük a weboldalt aki a suliban tanult valamit html-ből és összedobja pár 10ezer ft.-ért. Az ilyen formában született weboldalak  – szinte kivétel nélkül –  előbb-utóbb egy szakember kezében kötnek ki. Aki nem sokat tud kezdeni az amatőr munkával és Te fizetheted az egészet az elejéről. Az elvesztegetett éveidet pedig már nem adja vissza senki.

Nagyon fontos, hogy szánjunk rá nagyobb összeget és szakemberrel készítessük el a cégünkhöz a legjobban igazodva a weboldalt. Ha több évre előre gondolkodsz akkor jól látható, hogy ezzel fogsz igazán “spórolni” a weboldaladdal kapcsolatban.

Még mielőtt bárkivel is szóba állnál

Legyen egy kész terved, egy konkrét elképzelésed a weboldaladra.

Nem azt mondom, hogy tervezd meg a dizájnt vagy a funkciókat (az a mesterember feladata, majd ő elkészíti). Hanem tudd, hogy mi az elvárásod a weboldaltól! Tudd, hogy kinek akarod, hogy szóljon! Tudd, hogy mit akarsz rajta megjelentetni! Gyűjts minél több anyagot (írásos, képi, videó).

Legyen egy frappáns és valós képet adó írásos bemutatkozásod. Ebből a weblapkészítő is megismer és a weboldaladon is elengedhetetlen.

A weboldalad tartalmát is állítsd előre össze, lehet ez akár vázlatosan is, amit majd együtt igazítotok a honlapda. Sokszor tapasztaltam, hogy a weboldal kialakítására már volt ötlete a vállalkozónak, de tartalma még nagyon kevés volt, vagy egyáltalán nem. Nagyon fontos, hogy a tartalomhoz igazítva készítsük a weboldalt és ne fordítva. Hiszen a tartalom a lényeg, amit jó megjelenésű weboldal hangsúlyoz.

Milyen a jó weblapkészítő?

Kérdezzen sokat rólad, a cégedről, látszódjon rajta, hogy meg akar ismerni. Ha nem ismer, Ha nem ismeri igazán mivel foglalkozol, nem ismeri a termékedet akkor nem fog tudni teljes mértékben rád szabott és vállalkozásodhoz legjobban igazodó weblapot készíteni.

Kérdezz Te is bátran a csapatról, az eddigi munkáikról. Kérdezz rá mit ígérnek a Te elvárásaidhoz. Milyen technikákkal dolgoznak? Követik-e a szakterület innovációit? Évek múlva is aktuális lesz-e amit most készítenek neked? Milyen garanciát vállalnak munkájukra? Mi biztosít téged ha véletlenül nem azt kapnád amire számítottál?

Az ideális weblapkészítő csapat egy dizájnerből, egy programozóból és egy marketingesből áll. Persze mindegyiket megtalálod külön-külön is. De a gördülékenyebb, összehangolt munka  – és főleg az eredmény! –  érdekében jobb ha egy csapatban találod meg őket.

Egy jó weblapkészítő szakember ért az értékesítéshez is vagy marketing szakemberekkel dolgozik együtt.

Ma már egy weblapkészítő cég nem csupán weboldalt készít, hanem az értékesítés szerves részét képező marketing fegyvert állít be neked. Ezért nagyon fontos, hogy a megfelelő marketing tudással rendelkezzen és ilyen szemlélettel alakítsa ki a weboldalt.

Igény szerint tanácsadást nyújt neked személyre-szabottan. Türelmesen és körültekintően tájékoztat a munka folyamatáról. A weboldal elkészülte után sem hagy magadra. Fejlődési és támogatási szolgáltatásokat nyújt.

Ezen a ponton mérhető le igazán, hogy egy webes cég futószalag szerűen weboldalakat kreál  – azok hatékonyságára fittyet hányva –  vagy valódi értéket teremt számodra. Amit megfelelő utógondozással céged első-számú profitnövelő eszközévé varázsol.

Milyen garanciát vállalnak munkájukra? Mi biztosít téged ha véletlenül nem azt kapnád amire számítottál?

Elengedhetetlen a garancia, ugyanis az ad garanciát a szolgáltatására aki bízik a munkájában és nem a gyors haszonért kattint párat. A garanciát vállaló cég az ügyfelei érdekeit képviseli és szereti ha elégedettek a vásárlói.

Milyen technikákkal dolgoznak? Követik-e a szakterület innovációit?

Szakterületükre kiterjedően folyamatosan képezik tudásukat. Minden napjuk egy részét kitölti a tanulás. Naprakészen használják a sikeresen tesztelt legmodernebb technológiákat.

PLUSZ:

Könnyen és ingyenesen alkalmazható ötletekkel és tanácsokkal lát el amiket egyszerűen tudsz alkalmazni a céged működésében.

Még egy jó tanács!

Sokan ott rontják el a weblapkészítést megrendelői oldalról, hogy saját maguknak készíttetik a weboldalt. Maguknak akarják tetszetősre csináltatni. Mindig tartsd szem előtt, hogy a honlap elsősorban az ügyfelednek/vásárlódnak szól. Ha a webügynökség kellőképpen megismert téged és csapatuk az értékesítésben is jártas akkor biztos lehetsz benne, hogy célcsoportodnak fogják szabni a weboldalad.

Ha kérdésed merül fel keress bátran elérhetőségeinken!

Sok sikert kívánok online!

Szeretnéd ha a weboldalad egy rövidtávon megtérülő befektetés lenne?

Kérj egy árajánlatot! 24 órán belül válaszolunk.

Marketingszemléletű, cégedre szabott weboldalt készítünk …